top of page

Családállítás - Morfogenetikus mező

„Ha úgy cselekszünk, hogy nem vagyunk tudatában a kötődéseiknek, az nem szabad cselekvés, hanem vak cselekvés.” Bert Hellinger

Két helyen tartok családállításokat:

Családállítás a 13. kerületben: 1134. Lehel utca 14. az Froffice.hu terápiás helyén. 

https://froffice.hu/#kepek

illetve 

Családállítás a Dunakanyarban: 8303, Kismaros, Szokolyai út 108/B a PANDASRAM-ban. (építés alatt)

(Vác, Verőce, Kismaros, Nagymaros, Zebegény, Szob)

A családállításra jöhetsz képviselőként, ekkor csak be kell jelentkezni nálam a következő alkalomra és rögtön kapsz időpontot. A képviselő azt jelenti, hogy mások témájánál segítőként veszel részt. Olyan szerepekbe bújhatsz bele, amiről nem is gondoltál előtte. Nagyon sokszor valahol érinti a saját témádat is és komoly önismerethez járulhat hozzá egy állítás.

Ha állítóként szeretnél részt venni nálam, akkor ennek a menete három lépésben történik.


Az első találkozás egy egyéni konzultáció, aminek a célja, hogy jobban megismerjük egymást, megteremtsük a megfelelő bizalmi légkört, erre azért van szükség, mert az állítás során ismeretlen emberekkel is találkozhatsz, ezért fontosnak tartom, hogy legalább „mi”jobban ismerjük egymást. Alapvető a biztonság érzés megteremtése. Az első ülés alatt körvonalazódik az a téma, ami majd az állítás alapját képezi, így egyrészt közösen el tudjuk dönteni, hogy mire koncentráljunk, és milyen mélyen szeretnéd beleengedni majd magad. A legfontosabb szempont a te lelki és pszichés állapotod, nem kell semmit hirtelen, azonnal megoldani. Az utolsó szempont, amiért érdemes találkozni, mert így az állításod történetét csak te és én ismerem, így a családállítás során a képviselők csak a képviseli érzékelésre hagyatkoznak, így jobban kiszűrjük a többiek, saját projekcióit. Ennek ideje általában 1 óra.


Második alkalom maga családállítás, ahol a nap folyamán valamikor, együtt megbeszélve megtörténik a te családállításod, illetve lehetnek még mások is, akik szintén családállításra jöttek egy témával, úgy, mint te. Az állítás reggel 10 órákkor kezdődik és általában valamikor délután szoktunk végezni. A pontos végét az állítás előtt pár nappal pontosan látom, mert függ az állítások számától.

Az állítás között 15-20 perces szüneteket tartok. Ebédet tudtok hozni magatokkal, konyha a rendelkezésünkre áll, kellemes könnyű öltözetben érdemes jönni.

A harmadik alkalomra azért van szükség, hogy átbeszéljük az állítás során felmerült témát. Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen lehetőséget mentálhigiénés szempontból is átbeszélni az állítást. Ez a találkozás megint a közös biztonságérzetről szól. Egyrészt, hogy hogy ne maradj egyedül, bármilyen téma, nehéz érzés vagy helyzet merülne fel.  Másrészt, a saját gyakorlatomban azt tapasztaltam, hogy a családállítás nem egy pirula, amit beveszünk, és jobban leszünk, hanem egy iránytű, ami alapján jobban eligazodunk az életünkben. Ezért szükség lehet további mentálhigiénés, család-rendszer terápiás vagy egyéb tanácsadásra.

A családállítás emléletéről bővebben:

A családterápia területén számos új forradalmi megközelítés született a 20. század közepén, ide sorolható Böszörményi-Nagy Iván vagy Bert Hellinger is, akik (újra) felfedezték azt a jelenséget, hogy egyéni viszonyunk a „Világhoz” bármennyire is kaotikusnak tűnhet elsőre, alapvetően nagyon is kiszámítható rendben és rendszerben történik. Bár elsőre azt gondoljuk, hogy felnőttként individuális döntéseinket kizárólag mi magunk hozzuk meg, amiben senki és semmi nem befolyásol, holott, ha jobban szemügyre vesszük a helyzetet, akkor látható, hogy döntéseink határozott családi mintát követnek, és előre, generációkon át lefektetett játékszabályok hatnak ránk, amiket vagy betartunk, vagy nem, de a következményeit viseljük, sőt, ha nem figyelünk a leszármazottaink is.

Családállítás megmutatja, hogy valamilyen nagyobb egésznek része vagyunk. Pszichoterápia célja, hogy felfedezze és felszínre hozza az individuális tudatalattit, a családállítás azonban nem pszichoterápia. Azért mert a családterápia családi mező tudatállatiját jeleníti meg nekünk.  Arra emlékeztet minket, hogy egy fizikailag, lelkileg és szellemileg egy nagyobb egészhez tartozunk.

Vissza
Feltöltés alatt
Családállítás: About Me
bottom of page